Kicsit szar érzés minden postot úgy kezdenem mostanság, hogy "bocsi, hogy hanyagoltam a blogot, meg hogy nem vagyok naprakész", meg hasonlók, de hát ez van, nem érek rá írogatni, talán jövő héttel megváltozik a dolog, de nem ígérek semmit...Szakdolgozatommal már a vége…

Valójában elég sok minden, úgyhogy engedjétek meg, hogy szenteljek ennek egy bejegyzést.Reggel valami hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy nem ártana 2009-re érvényesíttetni az alkalmi munkavállalói könyvemet. Felhívtam asszonykámat, majd nem sokkal 9 után el is indultunk…

Nemrég értem haza a rutin vizsgámról és örömmel jelentem, hogy sikerült! A reggeli kóma ellenére semmi probléma nem volt, csont nélkül átmentem midnenféle hiba nélkül :)Jövő hét kedden indul a forgalomban való vezetés, már alig várom, hogy meglegyen a jogsi és akkor végre…

Most döbbentem rá, hogy milyen gyorsan elrepült az elmúlt két hét. Szinte mintha tegnap lettem volna először utin órán, és már is itt lóg a levelőben a vizsga, ami jövő kedden esedékes. Szerencsére ma megérkezett az új személyim is, úgyhogy legalább most már amiatt nem kell…

Most értem haza elsősegély vizsgáról és örömmel jelenthetem, hogy ez is sikerült :)Így most már nyugodt lélekkel tudok menni szombaton Dunaújvárosba. Hálisten a fuvar is meg van már szervezve, holnap pedig egész nap mixelgetek, mivel az elmúlt napokban nem túl sok időm volt rá,…

A cím mindent elárul, asszem nem is nagyon kell kifejtenem :)Hálisten elsőre sikerült a kresz vizsgám, 69 pontot értem el a 75-ből.Csütörtökön jöhet az EÜ vizsga, aztán kezdődhet a vezetés, ugye Ábel?Rutinra majd csak január környékén jelentkezem, addig gyakorolgatok egy…

Na hamár végre történt valami nem mindennapos dolog velem, akkor gondoltam megírom ide is, hogy megtörjem egy kicsit a zenei megjelenésekről szóló "információáradatot".A nagy hír a következő lenne: megvettem az Xbox 360-amat :)Vagy talán a pontos kifejezés az lenne, hogy…

Elég húzós napom volt az általam szerzett információkat tekintve. Kezdve azzal, hogy reggel 8-ra mentem az utolsó kresz oktatásra, majd utána egy 6 órán át tartó EÜ előadás következett, így délután 17.00-ig nyomták belém a tudást. Viszont így utólag azt kell mondjam, hogy…

Előzményekhez görgess lejjebb egy posttal!Öcsém ezt még én magam se hiszem el, hogy mi történt! Bementem ma kreszre és mondom a tanárnak, hogy valami gond lehet, mert ugye kiírja a progi, hogy nincs jogom használni. Mire mindenki egyszerre beszólt, hogy nekik is ugyanígy szar! Na most…

Hát az ideg szétb**ssza az agyam ettől a kurva kreszteszt-es progitól! Nem hiszem el, hogy ilyen hülye hibaüzenetet, hogy lehet kapni, hogy "A program használatára nem vagy jogosult". Basszus ez egy ingyenes program és eddig működött is most meg egyszer csak indítanám és…

Ilyen táblával még nem nagyon találkoztam :)Na hazatérve az újabb kresz oktatásról most azt kell mondjam, hogy egész jó volt, mert végre valami "izgalmasabb", vagy inkább gyakorlatiasabb dologgal foglalkoztunk: Kinek, mikor, hol, miért van elsőbbsége és mi az áthaladási…

Na a szülők unszolására ebbe is belevágtam, most jövök a Jogsicentrumból, befizettem az első részt, ami tartalmazza az alapvizsgák részét, orvosi alkalmassági díját + kaptam egy CD-t a progival, amivel vizsgáztatnak, valamint egy könyvet is. Mindezt 22ezer Ft-ért (ami egész…

süti beállítások módosítása