Eredetileg tegnapra terveztem a szombati estével kapcsolatos beszámolómat, de mivel délután 6 óra után sikerült felébrednem, és még akkor is hulla voltam, a tegnap estém nem szólt másról mint filmezésről, semmi erőm nem volt blogolni. Na de most bepótolom, mert fitt vagyok és üde :)

Hát azt kell mondjam ritka jól éreztem magam, semmiképp nem bántam meg, hogy lementem! Ugyan nem voltunk sokan, de ez most  úgyse arról szólt, úgy tudnm a legjobban leírni az estét, hogy egy "baráti gabber társaság egy garázsban kurva jól érezte magát" :)

Jó volt dumálgatni, meg mulatni azokkal az emberekkel, akikkel csak ritkán tudunk összefutni, pedig ha belegondolok, hogy 60-70km-re vagyunk csak egymástól. Csak hát mindenkinek suli, munka, így aztán nehéz olyan időpontot egyeztetni ami mindenkinek megfeleld, de szerencsére ez most sikerült!

Zsanival már délután fél 4-kor lennt voltunk Dunaújvárosban, és Storm-nál voltunk, aztán csak fél 7 körül mentünk ki Garázsba. Kb 1 óra alatt rendet raktunk és felépítettük a pályát, majd kezdődhetett a mókázás. Csak Storm és én voltunk DJ-k, így egész este mi ketten játszottunk, ami fárasztó volt és halláskárosító, de kurva jó! Néha tartottunk egy kis szünetet, hogy pihenjünk egy kicsit és visszanyerjük hallásunkat, mert olyan brutál hangtechnikát zsúfoltunk össze egy kis garázsban, hogy az valami elképesztő. Az egész környék minket hallgatott, a sörösdobozok táncoltak az asztalokon, kurva jó volt :D

Íme néhány videó csak, hogy igazoljam előző szavaimat:

A buli körülbelül 3-ig tartott, majd összepakoltunk és egy taxiba zsúfolódva hagytuk el a helyszínt. Mi Zsanival kiszálltunk a vonatállomáson és megvártuk az első vonatot, ami ugyan csak 4.38-kor indult, de már több mint fél órával az indulás előtt fel lehetett szállni, és mivel jól bevolt fűtve hálisten nem fagytunk meg. Azért a vonaton történt eseményeket mindenképp megemlíteném. Főleg az az 1 óra volt érdekes, ami a felszállástól az első megállóig történt.

Ugyanis 4 ember volt az egész vonaton: Zsani, én és 2 emberke, akik éppen most szabadultak a börtönből és hazafelé tartottak. Szóval hadd ne mondjam, hogy nagyon hangulatosan utaztunk és nagyon sok fontos információval lettünk gazdagabbak annak köszönhetően, hogy a 2 szimpatikus fiatalember jó hangosan beszélgetett az amúgy tök üres álló vonaton tőlünk 2 ülésnyire. Az egyik csávó vett valami mp3 lejátszót és persze mivel kurvára nem értett hozzá, nekem kellett segédkeznem a használatát illetően. De hát inkább nem mondtam nemet, és roppant segítőkész voltam. Azért miután leszálltak Pusztaszabolcson már nem féltettem annyira a lemezeimet meg a többi értékemet és onnantól fogva már nyugodtan sikerült hazáig aludnom...

Végezetül jöjjenek a képek, amik az este folyamán készültek (egyben INNEN tölthetőek):

A bejegyzés trackback címe:

https://thewarrior.blog.hu/api/trackback/id/tr61918021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HardCore_Lady 2009.02.02. 17:21:44

A buli tényleg szuper volt, az én kedvenc zenéim is végre szóltak,(drágám szuperul játszott ! büszke is voltam rá,de persze Storm is!) de sajna sokan nem azt vették le az arcomról hogy jól érzem magam, mert egész végig feküdtem, mert sajna beteg voltam, de remélem nem rontottam így a hangulatot...de a szívem mélyén tomboltam :)
de legalább a muffin SÜTIM sikert aratott :)
süti beállítások módosítása