3 éve együtt

Címkék: saját 2009 zsani

2009.03.10. 11:20

Hivatalosan tegnap voltunk 3 évesek az én drágámmal, de tegnap délután nem voltam itthon, így csak kissé megkésve tudok róla írni.

Annyira furcsa, hogy már 3 éve együtt vagyunk, főleg ha belegondolok, hogy mennyi minden történt velünk ez idő alatt. Emlékszem még az első napokra, vagy amikor megismerkedtünk és mosolyogva gondolok vissza azokra az időkre :) Azóta már számtalan dolgon mentünk keresztül, voltak kisebb-nagyobb veszekedések, de alapvetően boldogan telt ez az elmúlt 3 év.  Megtanultuk elviselni egymás hülyeségeit, többször voltunk együtt nyaralni, bulizni, minden apróságot megtudtunk egymásról és számtalan olyan eseményt éltünk át közösen, amikre jó visszaemlékezni. Gondolok itt elsősorban például a szalagavatókra, a fordulópontot jelentő 18. születésnapokra, valamint mindketten leérettségiztünk ez idő alatt, és még sorolhatnám az ilyen kiemelkedő ünnepeket, eseményeket...

Annyira összenőttünk ezalatt a hosszú idő alatt, hogy el se tudnám képzelni mi lenne velem az én cicám nélkül :) Mellesleg az is tök szuper, hogy a szülők is jó kapcsolatban vannak, ők is összejárogatnak időnként, voltunk 6-osban nyaralni, pecázni stb.

Természetes, hogy a 3. évfordulónkra megleptük egymást egy kis aprósággal, Zsanitól kaptam egy ilyen kis kulcstartót, amibe belelézereztette a fényképét és azt, hogy "3 év". ő tőlem pedig egy ezüst karkötőt kapott. 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://thewarrior.blog.hu/api/trackback/id/tr64993216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HardCore_Lady 2009.03.10. 13:54:15

Úgy imádádlak drágám! nem tudom hogy mi lenne nélküled! olyan unalmas lenne az életem!:D (L) imádádlak husika
süti beállítások módosítása